MAESTRO BÉRLET 1.
MAESTRO BÉRLET 1.
BERLIOZ: Római Karnevál – nyitány
DEBUSSY: Fantázia zongorára és zenekarra
BERLIOZ: Fantasztikus szimfónia
MISKOLCI SZIMFONIKUS ZENEKAR
Berecz Mihály – zongora
Vezényel: Kovács János
A francia est műsorában két közismert alkotás keretez egy fölfedezést érdemlő harmadikat. Hector Berlioz (1803–1869) Római karnevál című hangverseny-nyitánya szerzőjének legnépszerűbb kompozíciói közül való: nagyobbik részében sodró lendületű, igazi délszaki temperamentumú és hallatlanul színes karneváli muzsika. 1844-ben keletkezett, Berlioz első befejezett operájának, az 1838-ban színre vitt Benvenuto Cellini-nek kétfajta részletét használta föl hozzá (az opera egyébként nem aratott sikert a párizsi bemutatón, csak miután a komponista átdolgozta és Liszt újból előadta Weimarban, 1852-ben). A Római karnevál népünnepély hangú nyitóütemei csupán előlegezik a darab második felének alapjául szolgáló saltarello-táncanyagot: lírai szigetként a kezdő operafelvonás szerelmi duettjének dallamai csendülnek föl közben hosszabban, ellenállhatatlan-lágy hullámzással, hogy végül átadhassák helyüket a mindinkább tetőfokára hágó mámornak. A záró táncmuzsikát az opera nagy karneváli kórusjelenetéből átvéve, annak háromféle témájából szőtte Berlioz, pazar hangszerelésben föltálalva.
Claude Debussy (1862‒1918) fiatalkori kompozíciója volt a Fantázia zongorára és zenekarra (1889‒90). A tervezett, 1890. évi ősbemutató elmaradt, majd a szerző átdolgozta darabját, ám az csak a halála után, 1919-ben hangzott föl első ízben, kottája még később jelent meg. A Fantázia háromtételes, gyors‒lassú‒gyors szerkezet, feliratai:
I. Andante ma non troppo ‒ Allegro giusto;
II. Lento e molto espressivo;
III. Allegro molto.
Debussy ötvözte művében a szimfonikus variáció XIX. századi elvét a versenymű-hagyományokkal: a darab elején, a lassú bevezető indulásakor megismert téma a teljes mű alapjául szolgál, így annak megannyi újszerű megvilágításba helyezett változatát hallhatjuk az egyes tételek során. Alaphangneme G-dúr, de a noktürnszerű, éjszaka-hangú középtételé Fisz-dúr, mely utóbbi egy átvezető szakasz révén közvetlenül kapcsolódik a „reggeli fényekkel beköszönő” fináléhoz (hasonló megoldással élt később Debussy Iberia című zenekari kompozíciójában is). A ciklikus alaptéma csak elrejtve hallható a középtételben, majd új életre kel mindjárt a finálé kezdetén – és még frissebb erővel szárnyal a zongora toccataszerű ütemeiben ‒, hogy azután végig is kísérje a többrészes tételfolyamatot. A szólista Berecz Mihály (*1997) több rangos díj birtokosa ‒ a folklórkutató és mesemondó Berecz András fia, a néptáncos Berecz István testvére ‒, aki budapesti és miskolci hangversenyen is együtt játszott már a Miskolci Szimfonikusokkal.
Európa szellemi központja 1830 körül: Párizs. Ott bontakozik ki lépésről lépésre a század megannyi zenei reformátorának pályája: Berliozé, Liszté, Chopiné; ott s akkor születik meg az új francia irodalom (élen a Victor Hugo-i drámával, a kor művészetének legfőbb eszmei útjelzőjével). Újfajta alkotói célkitűzés az életszerűség: „a művész korának kritikusa és krónikása legyen” – hirdeti Victor Hugo; „az emberről énekeljetek, drámát írjatok, drámát, amelyet a valóság éltet” – hangzik tovább a patetikus felhívás: a kor szava a romantika reggelén. Nagy csoda-e, hogy ebben a környezetben egyszer csak arra ébred rá Berlioz, a lobogó hajú francia muzsikus-zseni, hogy vérbelien saját önkifejezési közege a hangokból szőtt dráma? Legalábbis Epizódok egy művész életéből címet s Fantasztikus szimfónia eredeti alcímet viselő, 1830-ban keletkezett és bemutatott alkotásával nem kevesebbet tűzött ki célul, mint hogy műfaji értelemben a szimfónia – melynek lényege Beethoven óta hangszeres drámaként határozható meg – kerüljön közelebb a színpadhoz, annak drámai világához. Az ember pedig, akiről „énekel”: ő maga – megteremtve ezáltal a grandiózus önéletrajzi megnyilatkozások romantikus prototípusát a hangok művészetében. S e szavak nélküli hangszeres dráma menete előzetes magyarázatot kíván: művéhez éppen ezért részletes programot mellékel, amelyet szándéka szerint feltétlenül ismernie kell a publikumnak.
A darab öttételes szerkezet-konstrukciójához, de már eleve a program létéhez, Beethoven természetpoézissel átszőtt VI. (F-dúr, „Pastorale”) szimfóniája jelentette számára az alapvető mintát. (A hatás azonkívül konkrétan is érződik a Fantasztikus szimfónia középtételének nagy természettablóján). Berlioznak abban a törekvésében pedig, hogy a tételek közös anyag révén kapcsolódjanak egymáshoz, korántsem elhanyagolható
előzményt kell látnunk Beethoven V. szimfóniájában (ciklusszerkezeti tényezőként vissza-visszatérő, kopogó „sorsmotívumával”), a c-moll→C-dúr közös hangnemiség tényét is idevéve.
A Fantasztikus szimfónia tételei:
I. Álmok, szenvedélyek: Largo – Allegro agitato e appassionato assai. Szonátaforma lassú bevezetővel; a gyors rész élén a tételről tételre visszatérő idée fixe- („rögeszme”-)téma áll.
II. Bál: Valse. Allegro non troppo. A keringőtétel középrészében jelenik meg, majd idézetként később is fölhangzik az idée fixe-téma.
III. Jelenet a szabadban: Adagio. Berlioz különleges utasítása a III. tétel kezdetén, hogy a párbeszédet folytató angolkürt és oboa közül az utóbbit a termen kívül kell elhelyezni. A tétel végén az angolkürt visszatérő dallamidézetére már nem az oboa, hanem – lenyűgöző hangszerelési megoldásként – négy üstdob együttese, mint távoli vihar moraja felel. Az idée fixe-téma a tétel közepén, majd – a Valse-hoz hasonlóan – a befejezés előtt újból fölidézve hallható.
IV. Menet a vesztőhelyre: Allegretto non troppo. Az idée fixe négy hangja az induló-tétel végén jelenik meg (mintegy félbeszakítja a végzetes csapás). Bizarr képi világú „színpadi jelenet” egy szimfóniában – nem kevésbé bizarr, sőt groteszk indulómuzsikával! Esztétikai értelemben Berlioz a rút, a hajmeresztő-sokkoló hatásos ábrázolásáért újszerű módon lép túl az európai zene hangzásideáljának megszokott határain. Ugyanez fokozott mértékben igaz a fináléra nézve.
V. Álom egy boszorkányéjről: Larghetto – Allegro – Dies irae – Boszorkánytánc. A zárótételt nem csekély mértékben Goethe Faustja inspirálta. Ugyancsak a Faust élményéből kiindulva, Berlioz újítása volt a Dies irae középkori dallam liturgikus kereteken kívüli felhasználása.
Kovács János, az est dirigense, a magyar opera- és hangversenyélet kiemelkedő karmester-személyisége; Liszt-, Kossuth- és Bartók–Pásztory-díjas, Érdemes Művész.
Sziklavári Károly
