YAMAHA BÉRLET I.

Műsor: J. Haydn: 102. (B-dúr) szimfónia; Brahms: B-dúr zongoraverseny

Vezényel: Thomas Herzog

Zongora: Balog József

Joseph Haydn (1732–1809) szimfóniatermésének záró szeletét – s egyben annak legjelentősebb mű-csoportját – a zeneszerző két angliai útjához kapcsolódó tizenkét, „londoni” jelzésű darab alkotja (No. 93–104.). Közülük féltucatnyi az első, míg a többi a második szigetországi tartózkodás során került ősbemutatóként az angol főváros közönsége elé, a 102. sorszámot viselő B-dúr szimfónia 1795. február 2-án. Tételei:

I. Largo – Vivace (B-dúrban);

II. Adagio (F-dúrban);

III. Menuetto: Allegro – Trio (B-dúrban);

IV. Finale: Presto (B-dúrban).

Nem visel külön ragadványnevet, nincsenek könnyen dúdolható-fütyülhető dallamai sem, mégis tekintélyes opusnak számít az életműben, főként kifejező drámaisága és ötletdús hangszerelése folytán. Az utóbbi még újítást is magában hordozott: az Adagio tételben elsőként írt elő Haydn trombita- és üstdob- sordinót (tompítót). Különleges hatást ért el ily módon, dúsabb és súlyosabb tónusú kivitelben ismételve meg a – részint áttetsző–kamarazenei színhatású – tételkezdő anyagot. Az emelkedett hangú Adagióhoz egyébként a – valószínűleg 1794-ből származó – fisz-moll zongorás triójának középtételét használta föl a komponista (az eredeti hangnem Fisz-dúr volt).

Hasonlóan a „londoni” testvérdarabok többségéhez, a 102. számú szimfónia is lassú bevezetővel indul. S ahogy az „Üstdobpergés” ragadványnevű, életműbeli szomszéd Esz-dúr szimfónia lassú bevezetője esetében, ugyanúgy itt is megfoghatatlanságról, titokzatosságról, „megkomponált rendezetlenségről” beszélhetünk. A fuvola kérdésként magasba ívelő akkordbontása nyomán indul útjára a gyors tételrész lendületes, dinamikus folyamata. Az annak második – lírai karakterű – témaszakaszába beékelődő, fortissimo dinamikájú hangzatok a középső tételrész, majd a tételzáró coda nagyszabású, drámai kontrasztjait készítik elő.

Életerős, hangvételében paraszttáncot stilizáló tétel a Menuetto. Megkapó a középső, Trio szakasz derűsen daloló egyszerűsége a visszatérő főrész ellentéteként. Már a Menuetto bővelkedik játékos elemekben, ami féktelen vitalitású tréfaözönné válik a rondószerkezetű és kontratánc-lüktetésű finálé során. A megannyi váratlan megoldás és a zeneszerzői humor hőfoka már-már Beethovent előlegezi.

A hangversenyterem mennyezetéről leszakadt az egyik csillár és a padlóra zuhant, ámde senki nem sérült meg – e történetet régebben a „Csoda” ragadványnevet viselő, 96. számú Haydn-szimfóniával kapcsolták össze, egy sajtóbeszámoló azonban egyértelművé teszi, hogy a 102. szimfónia már említett ősbemutatójának szerencsés kimenetelű epizódjaként zajlott le.

Johannes Brahms (1833–1897) bő fél évszázaddal a bécsi klasszikus mester Haydn halála után telepedett le Bécsben. Zenéjének azután is meghatározó jegyei maradtak az északnémet összetevők, művészetében mégis jelentős gazdagodást hozott magával az az újszerű élményegyüttes, ami hol magának a fővárosnak, hol pedig az onnan megtett utaknak volt köszönhető. Ide tartozik a bécsi kedélyesség és intimitás – a keringő világában szimbolikusan is testet öltve –, az osztrák táj élménye a hegyekkel, a karnyújtásnyira levő magyar kultúra és életszféra „egzotikus” bűvereje, s nem kevésbé az itáliai tapasztalatok tarka színpompája.

A B-dúr zongoraverseny a zeneszerző második zongoraversenye volt, az elsőhöz hasonló, sőt azt meg is haladó mértékű szimfonikus koncepcióval, amit már önmagában jelez a versenyműveknél ritka, négytételes szerkezet:

I. Allegro non troppo (B-dúrban);

II. Allegro appassionato (d-mollban);

III. Andante (B-dúrban);

IV. Allegretto grazioso (B-dúrban).

Mégis: „a második zongoraverseny hangulatában, stílusában, szellemi profiljában” ellentéte a tragikus pátosszal, vívódásokkal teli elsőnek, s a két versenymű „tartalmi jelentésében, hangulatvilágában úgy aránylik egymáshoz, mint Brahms első szimfóniája a másodikhoz” – írja frappánsan egy XX. századi elemző. A B-dúr zongoraverseny kezdete – távolian ható, lágy kürtszólójával az alaphangnemben – maga a hegyek világa, hangokban „megfestve”. Századok hagyományai nyomán, félreismerhetetlenül. S ahogy a kürtszóló hullámívébe meleg tónussal, mégis borzongató mélységekkel kapcsolódik bele a zongora: mintha a hegyek végtelen nyugalmának és az emberi vágyak izzásának ellentétét szimbolizálná mindez. Eszünkbe juthatnak Tóth Árpád évtizedekkel későbbi verssorai:

Augusztus. Alkonyat. Körül

Ájultan piheg a világ.

A hegyekről most omlanak

A nyári illatlavinák.

Később ugyanez a téma többfajta arculatot is ölt, majd immár tényleg „alkonyati fényben” fürdeti meg Brahms a szerkezeti visszatérés kezdetén, és borongós megvilágítást kap a tételzáró coda élére helyezve. A további témák érzelmi és tartalmi skálája lenyűgözően széles: roppant dimenziókat jár be a zenei folyamat, ellágyuló lírától a heroikus kitörésekig, fenséges-himnikus fölragyogásoktól az örökkön visszatérő misztikumig, s ez gyakorlatilag valamennyi tételről elmondható.

A szenvedélyes-energikus Allegro appassionatót (Scherzót) Brahms utólag illesztette be a már meglevő tételsorba. Átszellemült gordonkaszóló vezeti be a lasútételt, de a szóló visszatérését megelőző, időmegállító pillanatok még inkább zeneköltői csodaszámba mennek (Fisz-dúr szakasz, melynek kezdetén klarinétok társulnak a zongorához): elrévülés a bíbor alkonyatban. Szinte schubertien könnyed a finálé alapgondolata, majd a tétel melléktémájaként önálló epizódhoz jut a magyar muzsika. (Ugyanehhez a dallamtípushoz tartozik az 1. magyar tánc közismert kezdőmelódiája is.) A mű utóélete nem kevésbé fontos magyar vonatkozást hordoz: ősbemutatójára Budapesten került sor 1881. november 9- én, Erkel Sándor vezényletével, a Filharmóniai Társaság közreműködésével, a zongoránál maga a szerző ült.

Brahms fölcsendülő alkotása a zongorás versenymű-irodalom egyik leggrandiózusabb és legpoétikusabb darabja. Estünk szólistája az igen sokoldalú Balog József, akinek pár évvel ezelőtti III. Rahmanyinov-zongoraverseny tolmácsolása feledhetetlen maradt Miskolcon és más városokban is. A budapesti ősökkel rendelkező, svájci születésű Thomas Herzog 2023 ősze óta a Miskolci Szimfonikusok Első karmestere. Sziklavári Károly