MAESTRO BÉRLET 5.

Dvořák: Othello - nyitány
Françaix: Fuvolaverseny   (magyarországi bemutató)
Dvořák: VIII. (G-dúr) szimfónia

MISKOLCI SZIMFONIKUS ZENEKAR

Fülep Márk – fuvola

Vezényel: Mészáros György

Antonín Dvořák (1841‒1904) három összetartozó ‒ ciklust alkotó ‒ hangverseny-nyitányt komponált 1891–92 folyamán, Természet, Élet, Szerelem címekkel. Triptichonját maga a szerző vezényelte az ősbemutatón: 1892. április 28-án, prágai búcsúestjén, Amerikába való távozását megelőzően. E művek később A természetben (Op. 91), Karnevál (Op. 92) és Othello (Op. 93) címeket kapták. A ciklusjelleghez tartozó megoldás, hogy az első mű kezdőtémája újból fölhangzik a másik két kompozíció során. Az Othello – nyitány bevezetésében eredeti, idilli alakjának megfelelően halljuk e „természet-témát” (fuvolák és klarinétok), majd pedig eltorzítva, a mélybe helyezve tűnik fel újból, és ebben az alakjában tér vissza a későbbiekben is. Dvořák természetfogalma univerzális, panteisztikus, és művében a szerelemnek mindkét oldala föltárulkozik: a boldogság mellett a féltékenység és annak pusztító ereje is ugyanúgy. Az alapvetően kétrészes (lassú‒gyors: Lento – Allegro con brio) felépítésű nyitány hangnemi centruma a fisz, ami egyszer Fisz-dúrt („égi” tónusú emelkedettség), máskor fisz-mollt (intrika, sötét indulatok) jelent, Wagner Lohengrinjének hangnemi kettősségéhez hasonlíthatóan. A zenei folyamat alapvető jellege, karakterei párhuzamba vonhatóak Shakespeare tragédiájával.

Jean Françaix (1912‒1997) francia zeneszerző változatos életműve több mint 200 kompozíciót ölel fel, benne számos versenyművel, illetve versenymű jellegű darabbal. Françaix bevallott célja volt az, hogy zenéjével „örömöt szerezzen”, és e vidám, olykor komikus alaptulajdonságok terén Emmanuel Chabrier-re ‒ mint elődre ‒ hivatkozott. 1966-ban komponált Fuvolaversenye is épp ilyen alkotás, melyet könnyedség, virtuozitás, friss színvilág és ragyogó hangszerelés jellemez (az utóbbi egyébként is általános vonása lett Françaix műveinek). Az egybekomponált szerkezetű Fuvolaverseny főbb részeinek feliratai:

[I.] Presto; [II.] Andantino; [III.] Scherzo; [IV.] Allegro ; [V.] Allegretto con spirito molto; [VI.] Vivo subito.

E szerkezeti elgondolás magában hordozza a szimfonikus négyrészesség alapvonalait is, amennyiben a IV‒VI. részt egyetlen egységként (fináléként) értelmezzük. Fülep Márk miskolci születésű (*1977), Lajtha László-díjas fuvolaművész, aki hangszere teljes repertoárjának tolmácsolása mellett fontosnak tartja a magyar népzene hagyományainak ápolását is. Számos kortárs magyar mű ősbemutatója fűződik a nevéhez, hangszerel és átiratokat készít, komponál és publikál.

Dvořák a zenetörténet „kilencszimfóniás” szerzőinek egyike. Elbűvölő poézis, olykor tavasziasan euforikus hangulat, átszellemült-finom nosztalgia és kirobbanó életerő együttese jellemzi a sorozat 1889-ben komponált, méltán népszerű VIII. (G-dúr) darabját. Különösen feltűnő mindez a komor VII. szimfónia tükrében: most a természetkedvelő és nyári rezidenciáján komponáló zeneszerző élményei átszűrődtek a hangokba, ahogyan a cseh népi kultúra elemei is. „Mintha ismét ott látnánk őt magányos, szemlélődő, a természet titokzatos hangjaira figyelő, friss benyomásokat gyűjtő erdei sétáin – vagy esténként a szavára odaadóan figyelő, vagy nótára gyújtó, táncra perdülő falusiak meghitt körében. Ebből az inspirációból fakad gazdag fantáziája, zavartalan derűje, érintetlen muzsikáló kedve, mellyel egyfelől a természet himnuszát zengi, másutt a nép énekét és táncát stilizálja a legmagasabb rendű műformában” – összegez a Dvořák-monográfus Molnár Jenő Antal. A szimfónia tételei:

 I. Allegro con brio; II. Adagio; III. Allegretto grazioso – [Trio] – Allegretto grazioso – Coda. Molto vivace; IV. Allegro ma non troppo.

A folyamat nem nélkülözi ugyanakkor a drámai összetevőket sem: a mű hangnemi útját sötét és fénylő tónusok szinte schuberti intenzitású (és vélhetően, valamelyest: mintájú) ellentéte kíséri végig, ámde rendre dúr kivilágosodásokhoz vezetve el. Így mindjárt a g-moll indulás hamisítatlan szláv melankóliája álomszerű folytatást nyer az éteri tisztaságú, ujjongó-örvendező G-dúr főtémában, melyet a fuvola szólaltat meg játszi könnyedséggel. Tobzódó melódiabőség jellemzi a főtéma-csoport egészét, majd a fafúvós-melléktéma hangjában és motivikájában is visszatér némelyest a kezdet melankóliájához. A tételexpozíció energikus zárótémája után nagyszabású továbbfejlesztés, azután rövidített visszatérés következik, diadalmas codával. A c-moll kezdetű és C-dúrban végződő Adagio Dvořák talán legváltozatosabb szimfonikus lassútétele.

Bevezető ütemeinek kicsengése még olyannyira komor, hogy nyomukban akár Beethoven Eroica-szimfóniájának gyászinduló-témája sem okozhatna meglepetést folytatásként, ‒ ám az I. tétel ecsetelt főtéma-születéséhez hasonlóan, minden előzmény nélkül, egy gesztusszerűen rövid, jubiláló frázis emelkedik ki ismét a fuvolán. Személyes hangú párbeszéd veszi kezdetét a klarinét – szinte brahmsian borongós-mélabús – anyaga és az örvendező fuvola-motívumok között. Gyászinduló karakterű, epizodikus visszasötétülés után, újbóli fény-meglepetésként, immár teljes szélességében bontakozik ki az iménti fuvolamelódia: a végeredmény egy olyan dvořáki „vándorlás”-dallam lesz, melynek kapcsán Schubert hasonló típusú témáira is asszociálhatunk (joggal emlegeti az elemzés az ún. „Nagy” C-dúr szimfónia vélhető hatását a cseh szerző VIII. szimfóniájára nézve). E téma nem sokkal később „világot ölelő” himnikus-patetikus felkiáltásban kulminál, majd a tétel második fele az eddigi anyagokból épül fel úgy, hogy egyfajta múltba tekintő, jellegzetesen későromantikus hősi hang válik uralkodóvá (nem csekély brahmsi áthallással és smetanai előzménnyel annak típusát illetően).

Leírhatatlanul finom a g-moll, keringőszerű Scherzo melankolikus bája, részint kromatikusan alászálló témaszakaszai révén. A középrész (Trio) szláv népi táncra emlékeztető témájával ismét a G-dúr eszményi síkjára emeli az érzelmi tónust, az annak anyagából szőtt, tételzáró Coda pedig immár ujjongó karakterű és kollektív erejű muzsikaként szárnyal. Ezt a hangvételt viszi tovább a finálé kitörő kezdőfanfárja is. Beethoven már említett Eroica-szimfóniájának befejezéséhez hasonlóan (sőt: sejthetően annak mintájára is, ahogy azt a hangzó folyamat számos pontján érzékelhetjük) variációs nagyformájú tétellel, a féktelen jókedv jegyében zárul a mű. Ősbemutatója 1890. február 2-án zajlott le Prágában, a szerző vezényletével. A budapesti születésű, de Németországban élő Mészáros György karmester 2024 októberében ‒ szintén bérletes hangverseny keretében ‒ mutatkozott be a miskolci közönség előtt. Idén januárban a Szimfonikusok újévi koncertsorozatát vezényelte.

Sziklavári Károly