HANG-ÁR KONCERT

A Hang-ár sorozatban Miskolc város ifjúsági együtteseivel közösen lépünk színpadra.

A program 2014-es indulása óta együttműködtünk már az Egressy Béni és Erkel Ferenc Zeneiskola növendékeivel, a Lévay József Református Gimnázium Vegyeskarával, a Fráter Kórussal, a Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium Vegyeskarával, a Fazekas Gyermekkarral és a Fazekas Kicsinyek Kórusával is.

Ezúttal a főszerep a Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium tanulóié lesz. A résztvevő fiatalok együtt dolgozhatnak egy profi együttessel, belekóstolnak a művészvilág mindennapjaiba, a próbák hangulatába, és beleláthatnak a színfalak mögötti szervezési feladatokba is. Emellett hatalmas élményt jelent számukra a nagyközönség előtti szereplés is, mivel nem csupán szüleik, tanáraik, rokonaik és barátaik, hanem a hangversenylátogató közönség is megcsodálhatja tehetségüket.

vezényel: Török Levente

közreműködik: Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium

Időpont: 2025. március 1., szombat 18:00
Helyszín: Műha, Miskolc